Várja önt

Mohács és környéke

  • Ismerje meg Mohácsot

    Magyarország egyik legrégebbi települése egész évben jó úti cél a kikapcsolódni vágyó, illetve a történelem, a gasztronómia és a kultúra iránt érdeklődő vendégek számára. A természetvédelmi területek ölelésében fekvő soknemzetiségű kisváros a Duna-partjának látványával, épített örökségével és mediterrán hangulatával lenyűgözi vendégeit. A „busók” földjén járók bepillantást nyerhetnek a múltba, és a mindennapokba a történelmi emlékhelyek, a Fogadalmi Emléktemplom, a Városháza, a vízimalom, a Busóudvar és a múzeum megtekintésével.

    Ismerje meg Mohácsot

Ismerje meg

Mohács városát

Modern kis város jelentős történelemmel

Busójárás

A Busójárás Mohácson a 18. század végén jelent meg először, melyet a horvát nemzetiség hozott magával a betelepítésekor.  E hagyomány a mai napig élő, formálódó szokás Mohácson. Farsangvégi tavaszköszöntő népszokás, melynek meghatározó alakjai a busók. Busó alatt a fából faragott, maszkot viselő alakot értjük, akinek jellemző ruházata a bocskor, csizma, fehér vászongatya, a bundájával kifordított birkabőr, derékban kötéllel vagy lánccal összekötve, melyre egy vagy több kolomp van felaggatva, vállukon tarisznya. Maszkjuk, viseletük, kellékeik és viselkedésük ma is őrzik a hagyományos jegyeket, hitelesen közvetítik újabb és újabb generációknak. A Busójárás egyedisége abból adódik, hogy az európai farsangi alakoskodókkal ellentétben a mohácsi busók  emberarcot ábrázoló maszkot viselnek.

Dunasafari

Hajókirándulás a Duna déli szakaszának varázslatosan szép vízi világába. A Ficánka kishajóval kirándulást tehetnek a nemrég megújult Szabadság szigethez, kipróbálhatja az aranymosás izgalmas mesterségét, beleshet a rétisasok, kócsagok, gémek és más vízi madarak titokzatos életébe. A program előzetes időpont egyeztetés után családoknak, baráti társaságoknak, kisebb csoportoknak legfeljebb 10 főig ajánlott előzetes időpont egyeztetést követően.  

Nepomuki Szent János Ünnepe

Nepomuki Szent János a vízen járók védőszentje, szobra a Duna-part közelében a Szent János Hotel előtti téren áll. Minden esztendőben népünnepélyek és kulturális programok várják a látogatókat, majd mohácsi és meghívott fúvószenekarok közreműködésével vízikoncert szórakoztatja a hajókikötőnél összegyűlt ünneplőket.  Sötétedés után a helybéli vízen járók fáklyákkal kivilágított és feldíszített hajóikkal a Sokác-révtől végigereszkednek a Duna város menti szakaszán. Közben vízre bocsátják az apró fényű úszógyertyákat, az ún.jánoskákat.  Az est zárásaként színpompás tűzijátékban gyönyörködhetnek az ünneplők.

Mohácsi látnivalók

egy történelmi kisvárosban

  • Busóudvar

    Mohács büszkesége a hat napon át tartó télűző népszokás, a Busójárás, melyet az Unesco 2009-ben az emberiség szellemi kulturális örökségének nyilvánított.  A városközpontban létrehozott Busóudvar komplexum célja, hogy az érdeklődők az év minden napján megismerhessék a több évszázados farsangi népszokást, ízelítőt kapjanak annak páratlan hangulatából.  Látogatóink a Busóudvar látványműhelyeiben betekintést nyernek a rendezvényhez kapcsolódó helyi kézművesek tevékenységébe is.

    Szolgáltatások:

    • a Busójárás interaktív múzeumának megtekintése tárlatvezetéssel,         
    • időszaki kiállítás,     
    • kézműves kirakodóvásár    
    • népi kézműves termékek ajándékboltja
    • étterem Mohács tradicionális ételeivel 
  • Szent Miklós Malom

    A mohácsi műemlék vízimalom azon kevés malmok egyike, melyben ma is kövekkel történik az őrlés. A malom gyűjteménye kipróbálható eszközökön keresztül mutatja be a gabona feldolgozás fejlődését az őskortól napjainkig.  A malomporta különlegessége egy, a világon egyedülálló, emberi erővel működő taposómalom-gépezet.   

    Programlehetőségek:

    • a vízimalom működés közbeni megtekintése
    • őrlés-
    • malomtörténeti- és zsákkiállítás 
    • kemencés lepénysütés
    • a taposómalom bemutatása, kipróbálása 
    • a mészégető kemence megtekintése 
  • Fogadalmi templom

    Mohács egyik legmeghatározóbb épülete a Széchenyi tér déli oldalán álló Csatatéri Emléktemplom, vagy más néven Fogadalmi templom. A tragikus kimenetelű Mohácsi Csata (1526), valamint a vidék felszabadulását eredményező II. mohácsi csata hőseire emlékező műemlék alapkövét az ütközet 400. évfordulójának évében, 1926-ban helyezte el Zichy Gyula kalocsai érsek.  A bizánci stílusú épületet Árkay Bertalan budapesti műépítész tervezte. A templom alapjába 3.000 magyar község, 52 város és 25 megyeháza udvarából vett egy-egy kilogrammos "emlékföld"- csomagot helyeztek el, ez az élni akarást, összefogást és a testvéri szeretetet szimbolizálja. Az 1940-ben felszentelt templom kupolája 30 méter magas és 20 méter széles, alapterülete 1227 négyzetméter és egyszerre 3600 főt képes befogadni.   A padlózat mozaiklapjainak színe a véres csatateret jelképezi. A padok között elnyúló fekete kereszt a másfél évszázados harcok, szenvedések szimbóluma a körülötte elhelyezett 15 fehér kereszttel együtt. A templomot övező árkádsor ölelésében áll a Varga Imre szobrászművész által készített, II. Lajos királynak és a csata hőseinek emléket állító szoborkompozíció.

  • Mohácsi Nemzeti Emlékhely

    Az 1526. augusztus 29-én lezajlott tragikus kimenetelű Mohácsi Csata hőseinek állít emléket a Mohács és Sátorhely között létesített Mohácsi Nemzeti Emlékhely, ahol méltó módon kerül bemutatásra a mohácsi csata előzménye, az ütközet lefolyása és annak következményei. Az épület kilátószintje lehetőséget biztosít a sírkert virágszirmot mintázó kialakításának „madártávlatból” történő megszemlélésére. Az épület földalatti részében különleges kiállítótér kapott helyet, ahol a csatával kapcsolatos bemutató tekinthető meg. A látogató mintha egy régészeti ásatáson venne részt, úgy láthatja a földben rejlő kincseket, fegyvermaradványokat. A legkorszerűbb, interaktív módszerek alkalmazásával ismerhető meg a csatához vezető folyamat, az ütközet lefolyása és az azt követő tragikus események sora. A kiállítás egyszerre hagyományos és formabontó. Grandiózus kísérlet arra, hogy a régészeti leletek, a magyar, valamint török források együttes bemutatása során a látogatók számára kézzel fogható valósággá, átélhető történeti élménnyé váljon a mohácsi csata.